Freddy
A vonat hangos zakatolással elindult az állomásról.
A vonaton nem utaztak sokan, csak az iskolai kirándulok, szinte minden osztály külön vagonban utazott.
Fred nem ült le egyik vagonba se, pedig lett volna bőven hely, de ő inkább lerakta a táskáját, és a kabátját, és inkább a két vagon közötti kis helyiséghez ment ahol az emberek fel-le szálnak a vonaton. Fred vékony testalkatú, tizenhét éves korához képest elég magas termetű volt, látszólag nagyon nyugodtnak tűnt.
Első látásra, aki ránézett azt gondolta, hogy hibbant, és bambán néz ki a fejéből.
Pedig ő egész végig az ablakon nézett ki, s a belváros csodálatos képe ragyogott a szeme előtt, a fényáradat bearanyozta a várost. A panelházak ablakaiból áradtak a nagyvilágba a fények. Szép látvány, nem gyakran látni ilyet. Legalábbis ő nem gyakran látott ilyet, hisz vonattal is ritkán utazott. A szép látványt sötétség követe a város már nem látszott néha egy két távoli fény bukkant elő a fák közül. Közben meg dörzsölte szemeit mintha most verték volna fel álmából. Az egyik vagon felé kezdett bámulni, ahol osztály társai beszélgetek, és nevetgéltek. A fáradságos nap után nem látszottak túl fáradtnak, hisz elégé fel voltak oldódva. Majd miután ki gyönyörködött bennük újra visszafordult az ablak felé, ahol olyan látvány fogadta, amire nem számított. A várostündöklő szépsége fogadta, minden csupa fény volt előtte, valami csodálatosan gyönyörű látványba volt réssze, egy fő útvonal volt a sínek alatt, a kocsik cikázó fénye is valami csodálatosan szép volt. A bevásárló központok, a hotelek, szállodák, messziről is nagyon szépen kivehetőek voltak. Tátott szájal bámult kifele elvarázsolta a látvány, amit oda kint látott. A csöndet, és a lírai tájat osztálytársai hangja törte meg.
- -Freddy gyere be!
- Nem megyek. Jó nekem itt kint is, majd ha ülni akarok, bemegyek.
- Tiszta depis vagy. Egész úton hozzánk se szólsz, meg tiszta szomorú vagy.
- Nincs semmi bajom, hagyatok békén!
- Te megint depis vagy.
Ezt meg se várta zsebéből elővette MP3 lejátszóját és a kis hangszórókat egyből a fülébe nyomta, és rögtön be is kapcsolta. Majd a fülében dübörgött Train egyik száma. Fülében kattogó hangot hallott, a hangszórókat kivette füléből, hátha azok kezdenek tönkre menni. A kattogó hangot mindig hallotta tik-tak, tik-tak, tik-tak…
A hang szörnyen idegesítő volt, mintha a háta mögött valaki tiki-takizott volna. A hang hol elhallgatott, hol pedig ujjra hallatszott. Az egyik ajtó felöl, jön, valami érintkezési hiba lehet, mert mindkét ajtóban kattogott valami, ami szörnyen idegesítő volt. Az ajtók se szigeteltek valami nagyon jól, kis rések látszódtak, amiken a kinti hűvös levegő áramlott be. A fülest visszarakta a fülébe, még mindig Train szólt.
Osztálytársai hangját olykor-olykor hallotta még, de nem igen foglalkozott velük, a szép városi világítás már a múlté, a bokroktól, és a fáktól semmit se lehetett látni.
A kattogó hang egyre erősebb lett, tik-tak, tik-tak, tik-tak, Freddy-t egyre idegesítette ez a hang, és osztálytársai is, mert mindig azt mondják, hogy ő depreszios mert nem beszél az útibbi időbe velük sokat, és nem nevet. Ez rettenetesen idegesítette, bár már nem figyel oda ezekre a jelzőkre. Tik-tak, tik-tak, erre a hangra nem tudod nem oda figyelni, be menyek a vagonba? Ott ahol ezek ülnek, és hallgassam őket? Nem. Azt nem. Inkább át megyek egy másikba. Majd meg fordult, háta mögött egy kattanást halott, majd kinyílt az ajtó, s az erős huzat lökés áramlása ki repitete mint egy papírsárkányt.
2010.12.21
